Receptek

Fokhagymakrém


Hozzávalók:

  • 1 nagy fej bio fokhagyma
  • 1 dl olaj
  • 1 tojássárgája
  • 2 db főtt burgonya

Elkészítése:
A bio fokhagymát megtisztítjuk, majd az összes többi hozzávalóval mixerbe tesszük és addig aprítjuk, amíg finom krémes állagú nem lesz. Nyáron paradicsom és petrezselyemzölddel lehet kiegészíteni és a mixerbe krémesre keverni.


Fokhagyma „Befőtt”


Hozzávalók:

  • 1/2 kg tisztított bio fokhagymát lobogó sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrve üvegekbe tesszük.

Elkészítése:
Kb.3 dl páclevet készítünk borecettel, sóval, cukorral, néhány szem bors, 2 babérlevél, darabka gyömbér és ezt is 5 percig forraljuk. Forrón a fokhagymára öntjük. Egy hétig hűtőben érleljük, utána 1-2 evőkanál olajat teszünk rá, és még egy napig állni hagyjuk.



Mindenhez lehet enni, még magában is, de a leheletnek nincs fokhagyma szaga.


Egész fokhagyma olajban


Hozzávalók:


  • 50 dkg bio fokhagyma
  • olaj

Elkészítése:
A  bio fokhagymát megtisztítjuk, a gerezdeket egy üvegbe rakjuk, kevés sót hintünk rá, összerázzuk, majd leöntjük annyi olajjal, hogy a fokhagyma fölött többujjnyi is maradjon. Hűtőben két évig is eláll. Ételekbe elég egy mokkáskanálnyi olajat csurgatni, az is kiváló ízt ad. Természetesen a fokhagymát is használni lehet.


Fokhagyma krémleves

Hozzávalók:
  • 1 csontos, bőrös csirkemell
  • 3 fej bio fokhagyma (kb. 30 gerezd)
  • 1 hagyma
  • 2 dl főző tejszín
  • 1 kis pohár tejföl
  • 1 tojás
  • pici szárított zsálya
  • ételízesítő
  • bors
  • szárított petrezselyemzöld
  • leves cipó
                                                            
Elkészítése:
A csirkemellet hideg vízben feltesszük főni, mellé tesszük a megtisztított bio fokhagymát és hagymát. Ízesítjük ételízesítővel, sóval, borssal, zsályával, petrezselyemzölddel. Forrás után 25 percig főzzük. A mellet kivesszük kicsontozzuk, lebőrözzük, majd kockákra vágjuk és félre tesszük. A tejszínt, tejfölt és tojást simára keverjük és ezzel behabarjuk a levest. Egy gerezd nyers bio fokhagymát még bele dobunk és összeturmixoljuk az egészet, hogy krémes levesünk legyen. A cipók belsejét kikaparjuk és forró levessel megtöltjük, majd csirkemell kockákat rakunk bele.

Mézes fokhagyma

Hozzávalók:
  • méz                                 
  • bio fokhagyma
                                            
Elkészítése:
A megtisztított bio fokhagymát kis üvegbe rakjuk, majd felöntjük mézzel. Félre tesszük addig amíg össze nem érik. Állaga egészen folyóssá válik és a fokhagyma megfesti a mézet, színe egészen sötétlesz.

A mézes fokhagyma antibakteriális és antimikotikus hatása révén légúti megbetegedések kezelésére kiválóan alkalmas. Betegség megelőzésére napi egy gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt, annyi mézzel, amennyi egy kiskanállal jön vele.